Történetünk
Történetünk
Így kezdődött
Az ÉSZT 1989. szeptember 20-án alakult. Az alapelv a pártfüggetlenség.
A tömörülés már megalakulásakor is döntően a hosszú távú kérdések képviseletét tűzte zászlajára. Ez nem volt véletlen, mert például az érdekegyeztetés akkori mechanizmusában nemhogy hosszú távú, de még a napi kérdésekben sem lehetett eredményes érdekérvényesítő munkát folytatni. Ezért kezdeményeztük a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) létrehozását, amely javaslatunk alapján 1989 novemberében megalakult.
Az alakuló új szervezetek és érdekegyeztető fórumok szükségessé tették, hogy gondolatainkat, státusunkat széles körben megismerjék. Ezért 1989. november 3-án megszületett a tömörülés alapokmánya, megfogalmazódott programja. Arról is döntöttek a tagszervezeteink, hogy az ÉSZT, mint szervezet nem csatlakozik a SZOT-hoz, hanem vele egyenrangú független szervezetként kíván működni. Ezt követően indítottuk el az ÉSZT-lelő című újságunkat is, melynek kiadása akkor még esetleges volt.
A Fővárosi Bíróságon 1648. sorszám alatt 1990. április 4-én a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést.
Az alakulás utáni napi munka, majd 1990 tavaszától az ország életében valamint a hazai politikai életben bekövetkezett változások egyre jobban megerősítettek minket abban, hogy amit alig több mint fél éve hoztunk létre, átalakításra szorul. Egyértelművé vált, hogy szakszervezeteinknek egy karakteres szakszervezeti szövetségre van szüksége. Ezért elhatároztuk, hogy 1990. június 9-re összehívjuk az ÉSZT I. Küldöttgyűlését.
Az I. Küldöttgyűlésünkön, az alapítókon kívül a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Vasas Szakszervezet Intézményi Tagozata, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pedagógusok Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete is képviseltette magát.
A küldöttgyűlés elfogadta az új alapszabályt, és döntött abban is, hogy nevünket – annak ellenére, hogy szövetséggé alakultunk – nem változtatjuk, mert nevünk ekkorra már széles körben ismertté vált, és egyébként is jól hangzott. Időközben bekapcsolódott munkánkba a Népstadion és Intézményei Szakszervezete, a HODOSZ Intézményi Tagozata, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége az EFEDOSZ Tervező-Kutató-Beruházó és a Pedagógus tagozata is.
Az alapszabályunk értelmében a küldöttgyűlés után kellett volna megtörténnie az elnökségben a soros váltásnak is, de végül is úgy döntöttünk, hogy a váltás időpontja szeptember 20-a, a megalakulás évfordulója lesz. Az ügyeket viszont már nem első elnökünk – aki időközben az MDF színeiben parlamenti képviselő lett és hamarosan meg is vált a szakszervezeti mozgalomtól – hanem gyakorlatilag Kis Papp László alelnök vitte. Így ő vett részt az ÉSZT nevében a megalakuló Érdekegyeztető Tanács első ülésén, amely hatalmas szakszervezeti győzelemmel zárult. Ugyanis a három oldal között mi voltunk a legszervezettebbek, s mi tudtuk igazán, hogy mit akarunk. Így az országos minimálbérről folyó tárgyaláson sikerült elfogadtatni a minimálbér egy jelentős emelését. A sikeres részvétel már ekkor egyértelművé tette, hogy az ÉSZT-nek ott a helye az érdekegyeztetés országos fórumain, aktív résztvevőként.
Szeptember 20-án megtörtént a soros elnöki váltás. Röviddel ez után az Érdekegyeztető Tanács második plenáris ülésén Kis Papp László az ÉSZT elnökeként, az ÉT soros elnöki tisztét is ellátva elnökölt, s mentette meg ilyen minőségében a rosszul előkészített, szétfolyó tárgyalást. A taxisblokád idején is megvolt a kiegyenlítő szerepünk, ugyanis a blokád első napján, pénteken a mi kezdeményezésünket mondta be először a rádió:
“Az ÉSZT követeli az Érdekegyeztető Tanács azonnali összehívását.”
Szakszervezeti szempontból az 1991 nagyon fontos év volt. Ekkor még a hét konföderációba tömörült tagság összlétszáma meghaladta a kétmilliót, s voltak konföderáción kívüli szakszervezetek is. Gyakorlatilag ez volt a legnagyobb szervezett tömeg Magyarországon (egyébként még ma is az, csak egyelőre jóval kevesebb taggal) s ez sokakat zavart. Gondot okozott az is, hogy a hét konföderáció együttműködésére nem a legbensőségesebb viszony volt a jellemző. Nem volt elosztva a szakszervezeti vagyon, bár előző év márciusa óta folytak a tárgyalások, és nem tudtuk, hogy mit kezdjünk az üdülőkkel.
Általánossá váltak a viták, szép lassan elúszott az üdülővagyon (Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány címen “mentették ki” a szakszervezetek kezéből), alapítványi kezelésbe kerültek a művelődési intézmények (ezeket ebben az évben fogják “kimenteni” a szakszervezeti tulajdonból) és egyre fenyegetőbbé vált a “szakszervezeti választás” őrült gondolatának realizálódása is.
1991-ben zajlottak a Munka Törvénykönyve, a Közalkalmazottak jogállásáról szóló és a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvények körüli viták az ÉT-n és munkabizottságai, valamint a KIÉT fórumain. A maga korlátaival, hibáival együtt ekkor ez volt szakszervezeti szempontból a legnagyobb tétje az érdekegyeztetésnek.
Az ÉSZT szempontjából jelentős volt az is, hogy ebben az évben az ILO 1991. évi kongresszusán a magyar munkavállalókat – a konföderációvezetők közül elsőként – dr. Kis Papp László az ÉSZT soros elnöke képviselte. Ezzel megteremtve azt a hagyományt, hogy a konföderációk vezetői alfabetikus sorrendben képviselik az oldalt az ILO kongresszusain.
A delfin jegyében
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés a természet sokak szerint legértelmesebb állatában: a delfinben találta meg azt az emblémát, amely törekvéseit jelképezheti. A delfin mitológiai lény, emellett minden tengeri cirkusz elsőszámú szereplője, aki (esetében talán indokolt ez a személyre utaló névmás!) csodálatos produkciókkal szórakoztatja a nézőközönséget. Mondják, szereti az embereket, és szívesen játszik a tengereken búvárkodó turistákkal. A görög mitológia szerint ő mentette ki a tengerből a hírneves dalost: Ariont, akit pénzsóvár tengerészek kényszerítettek arra, hogy a dalosversenyen nyert kincseit hátrahagyva a hullámok közé vesse magát. Arion még egyszer utoljára énekelhetett, egy énekszókedvelő delfin a hátára vette és szerencsésen elvitte Korinthoszba, ahol aztán az énekes és a delfin a legjobb barátok lettek.
A delfin ilyen módon az értelem és az emberbarátság szimbóluma. Az értelmiségi szakszervezet is ezeket az értékeket követi: a józan észt, amely minden értelmiségi munkának és alkotó tevékenységnek megkerülhetetlen feltétele, és: az emberbarátságot, hogy korszerűbb fogalommal éljek a közösségi szolidaritást, amelynek minden érdekvédelmi, vagyis szakszervezeti tevékenységet vezérelnie kell. Ezek az ÉSZT eszményei és alapelvei, ezek irányították törekvéseit.
Aki nem teljesen tájékozott a magyar közéletben, talán azt hihetné, hogy az értelem és a szolidaritás olyan értékek, olyan erények, amelyeknek hatalmas mértékben megnőtt a respektusa és szerepe az úgynevezett rendszerváltás után. Hiszen egy demokratikus társadalomban, amely a nyugat európai integrációban kíván elhelyezkedni, értelem és szolidaritás nélkül vajmi kevésre megyünk. Sajnos, mifelénk (és ez valójában az egész közép európai régióban, az egykori „szocialista” társadalmak világában érvényes) mind az értelem, mind a szolidaritás deficites fogalom. A magyar társadalom mozgását igen bonyolult, sőt zavaros dinamikai rendszerek irányítják ezekben a mentális rendszerekben. Sajnos, a hatalomvágynak a pénzéhességnek, a korrupciós hajlamoknak, a hatalmi visszaéléseknek, az erőszakos érvényesülési vágyaknak, az elszabadult retorikáknak jóval nagyobb szerepük van, mint a józan, alkotó értelemnek és a társadalom egészére kiterjedő, erkölcsi eszményekhez igazodó szolidaritásnak.
A rendszerváltás utáni Magyarországnak igen sok vesztese van: az öregek, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a hajléktalanok, a nagycsaládosok és így tovább. Szomorú dolog, hogy ezek közé a vesztesek közé kell sorolnunk az érdekvédelmi mozgalmakat és szervezeteket is. (Nem mintha a rendszerváltás előtt létezett volna nálunk valóságos munkavállalói érdekvédelem, vagyis igazi, európai mintájú szakszervezet!) A magyar szakszervezetek általában identitászavarral küszködve, nem egyszer bűntudattal terhelten, a régi struktúrák megújítására képtelenül, egyértelmű és hatékony érdekvédelemre felkészületlenül tevékenykednek. Mindennek az volt a következménye, hogy a politikai és gazdasági vezető csoportok egyáltalán nem vették komolyan a szakszervezeteket, és legfeljebb azok az ágazatok, például a vasutasok vívtak ki maguknak némi respektust, amelyek kemény érdekvédelmi akciókkal tudták alátámasztani követelméseiket. Az ÉSZT új szakszervezet: tizenhét esztendeje függetlenül jött létre, nem terheli, nem terhelheti a múlt gyászos öröksége, ennek ellenére az értelmiségi érdekvédelem sem büszkélkedhet igazán nagy eredményekkel, hiszen a magyar értelmiség nagy részének életminősége nem javult, sokaké romlott az elmúlt évtizedekben. Mindennek legfőbb oka talán abban keresendő, hogy az értelmiségi munka, az oktatás, a kutatás, az egészségügy és a többi ágazat nem kapta meg azt a társadalmi szerepet, amelyet minden fejlett és nyugati társadalomban természetes módon meg kell kapnia. Eddig még egyetlen magyar kormány sem kötelezte el magát maradéktalanul az értelmiségi érdeke: az értelem értéke mellett, és a magyar értelmiség érdekérvényesítési eszközrendszere sem volt olyan erős, hogy ki tudta volna kényszeríteni ezt az elkötelezettséget. Az értelmiségi szakszervezetnek ezért bőven van feladata a jövőben is. A magyar értelmiség alkotó munkájának mind anyagi, mind szellemi elismertetése olya stratégiai feladat, amely igen sok erőfeszítést, érvelést, józanságot és erélyt fog kívánni az el%ttünk álló években. Az értelmiségi érdekvédelemnek vannak feladatai és vannak távlatai, a kék delfines emblémát nem tehetjük a fiókba, múltunk relikviái közé. A görög mítosz szerint Arion delfinét az egész város tiszteletben tartotta, mindenki finom falatokkal halmozta el. A delfin végül ebbe a bőségbe: a mértéktelen evésbe pusztult bele.
A magyar értelmiséget a bőségnek ez a szomorú következménye nem fenyegeti.